Barátságok...

Miért van az, hogy barátságok jönnek... mennek? Megszakadnak, felülíródnak... Vagy éppen átértékelődnek és átlépik azt az icipici vonalat ami a szeretetet elválasztja a gyűlölettől. Mit kell ahhoz megtenni, hogy gyűlöld a másikat? Léteznek e valódi okok arra ami már nem megbocsátható? Talán léteznek. Vagy talán mégsem, talán... csak ha nem látod a változást... A megbánást a szemekben. Mindazt, hogy talán új lap nyitható. Egy sérülékeny és törékeny új lap, amit még a széltől is óvni kell. Védeni. Mert nem elég... erős. Gyenge mint a harmat. De két oldalról, lassan... talán újra felépíthető.
De mi van, ha már nem érzed azt, amit egykor azt hitted, hogy éreztél. Hogy valakinek jelentettél valamit és ő jelentett Neked. Mi van ha az egész hazugság? Te a jobb kezedet nyújtottad és amíg nem figyeltél, kivágták a bal oldalad... (?) Mi van ha csak átverés volt az egész?? Elidegenedhet e két ember egymástól teljesen, pusztán azért mert változik...(?) A válasz, igen. Van rá példa. Így szakadnak meg házasságok, szerelmek, barátságok, vagy akár csak szimpla kapcsolatok az életben. Megtörténik az elkerülhetetlen, és reagálnak a válaszlépések. Soha nem tudhatod mit hoz a jövő, ki-milyen lépésre szánja el magát. Az emberek hibáznak, és igen, azt mondják a hibákat el kell fogadni, de van olyan ami már nem elfogadható. Ami már keserűséget, megcsömörlöttséget és kiábrándultságot okoz. És igen, ilyenkor hiába próbálod ugyanazzal a szemmel nézni a másikat, egyszerűen képtelen leszel. Mert belül íródik át valami. Legbelül a mellkasban. Szív? Érzések? A fej? Nem tudom. De már hiába erőlködsz, hiába próbálkozol, a dolog elveszett. Nem tudod hol és mikor... de érzed, hogy már halott. Kivégeztetett. És talán jobb ha hagyod és mélyen eltemeted. Talán úgy a jobb. Talán nem tép fel több sebet. Béke poraira... RIP