Amikor unalmas óráidban megfogsz és benyomsz egy CD-t a lejátszóba, azonnal elöntenek az érzések. Tombolsz, ha a zene úgy kívánja, elfolysz a székből, vagy esetleg szerelmes leszel. Arra az egyetlen pillanatra vagy néhány percre úgy érzed a szíved kiszakad a helyéről, szétvetve a dobbanásai. És ha fáj... akkor nangyon. Őrületesen! De érzed, hogy élsz... és tudod, hogy vége lesz. Hogy nem tart majd örökké, de mégis élvezed. Nem olyan mint az élet. Az élet könyörtelen, és feltarthatalanul közelít feléd, és nem lehet egy gombnyomással kikapcsolni és átváltani egy vidámabb dallamra. Mert az élet ilyen. Ezért is élvezzük inkább a zenét, és legyünk képesek kikapcsolni arra a néhány pillanatra. Kicsit érezzük, hogy repülünk... hogy mindent megteszünk a szerelmünkért... vagy csak érezzük, hogy fáj. A fájdalom mélységét ami néha talán könnyekre is fakaszt. De mégis ha véget ér, képesek leszünk újra felszabadultan tekinteni a világba. Hisz a monotonitás sötét árnya érvényét veszti. A zene... egy gyönyörű és kifejező művészi ág. A magasba emeli a lelket...
Használjuk hát ki...
